Semmi más nem jelzi olyan biztosan a tavasz közeledtét, mint a cicaszerelem. 
Idehoztak a nyakamra egy apró nőszemélyt( állítólag magától érkezett ide). Pici vót, meg csendes, hát úgy vótam vele elfér. Azt mondták a szógák, hogy ő benti kisasszony lesz! Gondoltam, akkor én még nyugodtan járhatok a kocsmába.
Minden reggel szépen számba vettem a népemet, ha a főrabszolga még az ágyban tunyult, akkor eldoromboltam neki a reggeli litániát, aztán amikor megkaptam a magam pocókálását két lábon állva jeleztem, hogy most már mennék, mert vár a féldeci.
Igen ám, de egy szép verőfényes reggelen ez a fehér szőrcsomó úgy elkezdett orbákolni, meg vonaglani, hogy a frász jött rám. Mert ugye sejtem én, hogy miről van szó, még ha nekem időben el is vették a kedvem az ilyesmitől. Na de egy ilyen csitrivel mit kezdjek? Az már pedofília volna, meg hát a méltóságom is.
Úgy hogy gyorsan leléceltem.
Este mikor haza tértem, gondolván, hogy kipihenem az egész nap fáradalmait, akárhová bújtam, ez a vonagló szőrcsomó csak jött és óbégatott.
Így aztán a kétlábúak, mielőtt még maguk is az idegkimerülés határát súrolgatták, egy reggel elvitték a cicászatra. Az nagyon jó hely. Ott kiveszik a nyavalygóját az ilyen óbégatós cicacsajoknak!
Azóta csend, rend, nyugalom és béke honol a birodalmamban.
Szóltam! Én Pöfy Venczel Vincze a FŐNI
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: